BELSŐ UTAKON
DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep 2016

BELSŐ UTAKON

DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep 2016

A DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep hatodik alkalommal került megrendezésre Somorja városában. 

A művésztelep egyik célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni. A művésztelep minden évben tematikus, a hatodik találkozó címe és témája:  „BELSŐ UTAKON”

Az út öröklött, kollektív tapasztalatokra épülő erőteljes szimbólumokkal bíró archetípus, így nem tűnik túlzásnak Heidegger kijelentése, miszerint „Minden út”, vagy ahogy Weöres Sándor írja: „Önmagam beutazása a mindenség beutazása”. 

A legtöbb művészeti műfaj nagyon szerteágazóan használja az úttal kapcsolatos kifejezéseket, metaforákat, melyek jó része közös kulturális tudatunk részét képezik. Az út életszimbólum, transz-perszonális és transzcendens jelkép, valamint a személyiségfejlődés, a tudás, az önismeret és az önmegvalósítás toposza is. Az út, mivel archetipikus kép, különösen alkalmas a személyiség lélektani vizsgálatára, segíthet az önmagunkról való tudás elmélyítésében, a tudatos és a tudattalan viszonyának feltérképezésében, mely szorosan összefügg lét- tapasztalatainkkal. Az út-elképzelés közel áll mindenhez, aminek kezdete és vége van. Ez mindenekelőtt életutunknak a születés és a halál által határolt egészére, de sok-sok apró szakaszára is vonatkozik. Az út-motívum újra és újra megjelenik csoportok és egész népek sorsában, sőt az emberiség történelme folyamán is, ahol egyetlen nagy útba torkollik egyéni élet ösvénye.

A művésztelep alkotói ezen gondolatokra reflektálnak a szimpóziumon készülő alkotásaikkal.

A MŰVÉSZTELEP ALKOTÓI

A DUNARTCOM nemzetközi szimpózium hatodik alkalommal kerül megrendezésre Somorja városában. A művésztelep egyik célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni.

Sergej ANDREEVSKI (MK) festőművész

Voskresija ANDREEVSKA (MK) festőművész

Reshat AMETI (MK) festőművész

ESSE BÁNKI Ákos (HU) festőművész

BLAZSEK András (SK) képzőművész

HORVÁTH Ágnes (HU) festőművész

KOPASZ Tamás (HU) képzőművész

MAJOROS Áron Zsolt (HU) szobrászművész

MAYER Éva (SK) képzőművész

MÁTYÁSI Péter (HU) szobrászművész

Gerlinde PISTNER (D) festőművész

Dick ROBERTS (USA) festőművész

SIPOS Levente (HU) képzőművész

SZŰCS Gábor (SK) festőművész

A MŰVÉSZTELEP PROGRAMJAI

2016.08.14.
– egyéni bemutatkozó előadások és beszélgetések a művésztelep résztvevőivel 
Moderált: BOTH Enikő (SK) médiaszakember 
Helyszín:  MOZI, Pozsonyi út 27., Somorja

2016.08.20.
– A művésztelep kiállításának megnyitója:
Megnyitotta: BODA Bianka (SK)  művészettörténész 

Közreműködött: KOTIERS András (SK) szaxofon 
MAYER József (SK) nagybőgőművész 
Helyszín: KORONA UDVAR, Fő u., Somorja 
A kiállítás a kiállításmegnyitó napján volt látható. 
KISS Sámson Endre (HU) református lelkész “Keresztény spiritualitás – hova vezet ez az út?” című előadása kötetlen beszélgetéssel