Az európai képzőművészetben a művésztelepek története több mint száz évre nyúlik vissza. A művésztelep, azaz symposion (vagy latinosan simposium) fogalma mára már teljesen átalakult. A modern magyar festészet bölcsője, a nagybányai művésztelep – hogy csak a legismertebbeket említsem – a természet ábrázolásának új útját, egy közös, az eddigi formanyelvtől elszakadó és megújuló stílust jelentett. A gödöllői művésztelepen az alkotás kollektív és vallásos eszményében kifejeződő világ- és művészetszemlélet ugyanúgy hozzátartozott a kolóniában élő művészekhez, mint stiláris és műfaji kérdések megválaszolása. A választott helyszín olyannyira fontos volt e közösségek számára, hogy a természeti formák, fényviszonyok festői meggyőződésük alapjául szolgáltak, sőt mi több, a helyszín elvesztése (Nagybánya országhatáron kívülre kerülése az első világháború után) új művésztelep létrejöttét generálta: a szentendrei művésztelepét. A művészkolóniák tevékenysége így alapjaiban határozta meg a magyar festészet alakulását. A hely és annak kulturális-történelmi múltja tehát tágabb érzéseket, eszméket artikuláltak, amely a nemzeti és művészi identitás megfogalmazásához járultak hozzá (szolnoki, kecskeméti művésztelep).
Természetesen a 20. század második felében, a hivatalos művészet kontextusában a történet nem ilyen egyszerű, s erre nincs is most lehetőség, szükség, hogy bővebben szóljak róla. De a rendszerváltozás után a művésztelepek már nem minden esetben jelentettek szoros stiláris és elméleti megközelítést: a szabadság és sokszínűség jegyében eltérő műfajokban alkotók jönnek össze (leginkább nyaranta). A művésztelepek célja, talán általánosságban elmondható, hogy közösséget formáljanak, hacsak időlegesen is, de a művészek a közösség adta erőből táplálkozzanak, mint ahogyan a somorjai művésztelepnek is deklarált célja az összekötés, egységben tartás (szép metafora a művésztelep nevében a Duna folyó). Ezért a szervezők – nyilván nem kell senkinek bemutatni őket – MAYER Éva és MAJOROS Áron Zsolt a közép-kelet-európai régióból hívnak meg művészeket a kulturális megismerés és tolerancia jegyében és érdekében. A művésztelepek helyszínének kiválasztása – mely persze sok esetben függ a szervezők kapcsolataitól, gyökereitől – máig fontos, hiszen az adott hely, a környezet kulturális-történelmi öröksége, természeti adottságai is szerepet játszanak a művésztelep koncepciójának kialakításában. Mindehhez hozzátartozik, a kulturális megtermékenyítő hatás kölcsönös: nemcsak a művészeknek inspiratív az új kulturális kontextus, hanem mindez a helyiek számára is fontos esemény, tapasztalat lehet.
A somorjai művésztelep minden évben egy-egy hívószó segítségével igyekszik közös platformra hozni a különböző generációhoz, különböző műfajokban és technikákkal alkotó és különböző országokból érkező résztvevőket. Ezek többnyire szakralitáshoz (is) kötődnek (Gondviselés, Belső utakon, Ereklye) és újraértelmezést, a fogalmakban rejlő összetettséget, a fogalom kibővítését generálják. Idén a Levitációt választották vezérfonalul vagy inspirációul, amely a fizikai test természetfeletti, transzcendentális állapotára utal, de elválaszthatatlan a lélek felemelkedésétől. Másképpen szólva a lélek Istenhez való közeledése (feltámadás) a test fizikai állapotának változásában tapasztalható meg és a lélek erejét is bizonyítja (ti. leküzdi a fizikai létezés korlátait). Ezért a levitáció jelensége kivétel nélkül belső folyamatoknak a kifejezője és alkalmas lehet arra, hogy segítségével, immáron a szakrálistól elszakadva, a matériáról gondolkodjunk a vizualitás nyelvén belül. A kiállított művek esetében hol egyértelműbb, hol kevésbé explicit utalásokat találunk a levitáció fogalmára.
A plasztikai művek esetében MAJOROS Áron Zsoltnál a hiányból építkező, levitáló test, FERENCZ Zoltán üveglapjainak áttetsző-visszatükröződő felülete, Ionel MIHAI emberi alak helyett apokaliptikus természettöredékei az anyagi lét határhelyzeteire utalhatnak. Annamaria BEM levitációval ellentétes, anyagiságában ragadt testei (levágott fej, fekete alak izzó vörös háttér előtt), ESSE BÁNKI Ákos a somorjai református templomban készített átlényegülő belső terei, Vladimir FRANZ nyers vászonra felvitt absztrakt-expresszív formái, GOMBOS Andrea rendkívül finom indigó felületei, M.KISS Márta pasztózus ecsetvonásokkal megformált ál-csendéletei, Kakas Olívia végtelennek tűnő térben felsejlő kötelei, Gabriela STASZAK somorjai jelenetei, RÁSKAI Szabolcs neodada iróniával felhőket átfúró, használati tárgyaknak tűnő pszeudo-tárgyakat ábrázoló vásznai, MAYER Éva sejtelmes-fényes, égő-lebegő temploma, Gáspár Annamária együttélést mutató helyzetei, Ida SAUDKOVÁ hiteles képmása és LABANCZ István hullámzó létállapotai a fizikai határokat leküzdő testről és anyagról szólnak, szólhatnak.
A Dunart.com idén rendezi meg 9. művésztelepét, jubileum előtt áll. Kivételes és nagyon fontos kezdeményezés, hogy a művésztelepen készült alkotásokból képzőművészeti gyűjtemény jött létre, amely minden évben folyamatosan bővül, lehetőséget teremtve arra, hogy a városnak egy friss és kvalitásos alkotásokból álló kollekciója legyen, amely hosszú távon biztosítja a művésztelep eredeti szándékát: a kulturális párbeszéd létrejöttét és fenntartását.