Kedves közönség, köszöntök mindenkit a ma este nyíló kiállításon, melyen a 3. DUNART művésztelep során létrejött alkotások kerülnek bemutatásra. A rendezők közül Mayer Éva munkálkodásán kívül a Somorjai Református Egyházközséget, illetve Somorja városát emelném ki, az utóbbit egyrészt szervezőként, másrészt, mint jövendő boldog tulajdonosként, hiszen a művésztelepen készült alkotások egy része a város kortárs művészeti gyűjteményét fogják gyarapítják.
Sok minden jelentés kihámozható a Dunart megnevezésből, de leginkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy mint minden folyó, nem lehatárol, elzár embereket, hanem pont ellentétesen: összeköti a két oldalán élőket. A Dunart művésztelep szervezői pedig a valóságosnál is nagyobbra álmodták ezt a képzeletbeli Dunát, melynek két oldalán nem csak Magyarország és Szlovákia, hanem Macedónia, Szlovénia és Észak Amerika is megtalálható. Nyitottságukkal, kíváncsiságukkal levetkőzték az emberre jellemző kényelmes magatartást, melynek eredményeként hajlamosak vagyunk megmaradni saját közegünkben, saját korosztályunkban, mert feltételezzük, hogy sokkal kevésbé megerőltető, ha olyannal beszélgetünk, kivel valószínűleg hasonló véleményre jutunk. Egy alkotásban a művész származása akarva-akaratlanul beszivárog, legyen az a földrajzi, történelmi vagy kulturális öröksége. Így az agyagos talajú és ennek következtében széles körű kerámiaművességgel rendelkező Észak Karolinából érkező művészek esetében az égetett agyag anyagként és technikaként való ismerete más médiumban készült műveikre is hatással van. Ilyen származásból eredeztethető jegyekre hivatkoznak a macedón műkritikusok, amikor itt kiállított művész alkotásaiban a macedón fények, a macedón temperamentum lenyomatát vélik felfedezni. Itt a Duna mentén alapvetően közös kulturális örökségre tekintünk vissza, bár a települések szintjén jelentkező lokálpatriotizmusnak tulajdonképpen egy kiemelkedő rendezvényén veszünk mi is jelenleg részt. A művésztelep résztvevői hiába különböző kultúra és történelem, különböző művészeti technika és más-más korosztály képviselői, egymás közti kommunikációjukban még sincs jele bármifajta nehézkességnek, helyette az egymás gondolkodása és munkamódszere iránti tisztelet jellemzi az alkotókat. A művésztelepen járván ezt a szellemi közösséget az emberi kapcsolatok árnyalataira érzékeny újságírói szem nem hiába jellemezte az Új Szóban megjelenő cikkében nagy családként.
A harmadszorra megrendezett nemzetközi művésztelepnek a szervezők idén a Transzvízió címet adták. A döntést bizonyára hosszú megfontolás előzte meg, hiszen míg meglévő művek válogatásával kifejezetten élvezetes létrehozni egy tematikus kiállítást, addig sokkal nehezebb feladat előre meghatározni egy olyan témát, mely az összes itt lévő művész számára kellő kihívást jelent. A kiállítás ebből a szemszögből nem is annyira műtárgyak bemutatása, mint lehetőség nekünk nézőknek, hogy betekintsünk az alkotófolyamatba: megnézhetjük, mit csinál egy művész egy hét alatt, ha előre adott a téma. Transzvízió névvel a tematika tágabb értelemben az égi és földi szféra kapcsolatára, szűkebb értelemben a somorjai református templomban található középkori alkotásokra reflektál. A globális témát lokalizálja, hiszen a kiállítás is itt, egy szakrális térben kerül megrendezésre. A tér minden művészt máshogy szólít meg, van akit a freskók, van akit az építészeti elemek, míg mást a karzaton található monogramok. Egy azonban közös: valamennyiük a művészet funkcióját keresik a két szféra közötti érintkezésben. De mit is várunk mi egy ilyen tematikájú kiállítástól? A romantikában gyökerező gondolkodásunkban továbbra is meghatározó a gondolat, miszerint a művész géniuszként, vagyis égből kapott tehetsége révén, egyfajta kapocs a két világ között. Hogy művészetével valami olyan igazságot árul el, amelynek titkát mi magunk nem tudnánk megfejteni. De valóban ennyire újkori gondolat lenne ez? E templom középkori falfestményei valóban csak azt ábrázolják, ami benne van a bibliában? A művészet égi és földi szféra kapcsolatában játszott évszázados szerepére reflektálhatunk most mi is, ezúttal a falfreskók és a kortárs alkotások révén.
A művészet az élet természetes velejárója, az ember pedig alapvetően társas lény. Ennek tükrében mi sem kézenfekvőbb, mint a kettő összekapcsolása, egy művésztelep alapítása révén. A művésztelep Transzvízió című kiállítása helyszínének pedig mi sem természetesebb választás, mint egy templom vagyis egy olyan tér, ahol a művészet és a közösségi élet találkozik.
Őszintén gratulálok és további sikereket kívánok a szervezőknek és mind a 18 kiállítónak!