Sok minden jellemzi a magyarságot, például az (és talán nem is utolsó a sorban), hogy létre tud hozni egy olyan öt országra szóló nemzetközi művésztelepet és kiállítást, ahol az összes résztvevő anyanyelve pont a magyar. Ilyen kiállítás látható Somorján, a Templomkerti Napok 2011 rendezvénysorozat keretében a református templomban, Hullámhossz címen. A tárlatot TAKÁCS Gábor művészettörténész nyitotta meg. A részt vevő művészek a DunArt.com nemzetközi művésztelep alkotói, Kárpátaljáról (Ukrajna), Erdélyből és a Partiumból (Románia), a Délvidékről (Szerbia), a Felvidékről (Szlovákia), illetve Magyarországról érkeztek.
A téma az Identitás és a Duna menti párbeszéd– de ne gondolja az előzőek alapján senki, hogy a nemzeti identitásról van szó csupán. Az alkotók teljesen szabadon, igen tágan és változatosan értelmezték a hovatartozás kérdését, ami a művekből világosan kiderül. AKNAY János, aki egyúttal a művésztelep egyik védnöke is volt, Festőangyal című grafikáiban épp a láthatóan kevés kötődés a kiállítás tematikájához az, ami ebben a kontextusban beszédes: művész, bárhol, és művészet. BALÁZS József Tamás (RO/HU) Csapda c. műve egy hatalmas méretű (ily módon elidegenített) kerámia fél-dióval felcsalizott, a székely ácsszerkezetekre, tehát Erdélyre utaló zsindelytető, melyet nehezen száradó fáradt olajjal kent le, ami hol jobban, hol kevésbé fedi a fa eredeti rajzolatát, mintegy sematizálni próbálja azt. Hol a csapda? Az otthonmaradásban, vagy a távozásban? Nem csupán Erdélyre jellemző dilemma ez. BARABÁS Szabolcs (RO) drótból hajtogatott, mondhatni „térbeli rajzai” olyan felnagyított portrék, melyek csak a személyiség láttatásához kellő minimumot mutatják, a szobrászat és grafika határterületén megvalósítva. CZANK Ninetta (HU) kottalapokra festett, létterükből a néma, üres sorok közé idegenített, festett, színes, ám elmosódó körvonalú galambjait az egyik templomi padon helyezte el. Elsőre a pusztuló természet jut a néző eszébe, de így installálva (a zsoltáros könyvekre enged asszociálni), magasabb, a transzcendensbe hajló értelmet nyernek. GÁBOR Imre (HU) cinkmetszetén cigánygyerekek potyognak és piros hó esik: megtörtént a lehetetlen. Ezen a helyszínen több, ám semmiképpen sem derűlátó jelentéssel bír, melyeket a szemlélő hivatott konkretizálni. HIDI Endre(UKR) szokásához híven a hiánnyal ábrázol. Cseresznyefa törzsébe faragta egy gerenda negatívját, ily módon jelenítve meg azt, illetve rajta keresztül a fatörzs egyéniség voltával való szembenállását a gerenda sematikussának. JAKATICS-SZABÓ Veronika (HU) vásznain az igazolványképek és a felszabdalásukra való olló (amely pl. szemeket takar el), hivatott hangsúlyozni ellenőrzött, kategorizált, igazolásra szoruló és hivatalosan igazolt létezésünk nyomasztó, fenyegető voltát. JUHÁSZ Tibor (SK) ablakkeretbe foglalt festménye, melyre egy fém feszületet applikált, alkotója művészi attitűdjének megfelelően nehezen lehetne besorolható bármely irányzatba is. Az identitás kérdésében éppen ezáltal foglal nagyon is határozott állást. KÓSA Annamária (SK) ruhamodelljét a Duna hullámai ihlették. Lágyabb, nem annyira problémakereső szemszög ez, melyben inkább a közös fejeződik ki, mint a különböző. KÓTAI Tamás (HU) printjeiben a régi és az új, a pszeudo és a valós áll egybe. Barlangrajzokat, de akár graffitiket is idéző munkái nem pusztán konstellációba hozzák mindezeket, de organikus egészként mutatják, mint ahogy azok valóban, még ha mi ezt el is felejtjük rendszerint. Nem úgy KÖNYV Kata (HU), akinek installációs tárgysorának (cselesen úgy elhelyezve, hogy ne lehessen tudni, hol ér véget), köveiben hol a víz békés, őstől való munkája, a természet jelenül meg, hol a mesterségesen emelt vízlépcső fenyegető jelképeiként, hol pedig semleges síkmotívumokként. Mintegy eseménytelen, szinte álló, ám nyugtalanító többsíkúság, mely határozott kritikát rejt. MAYER Éva (SK/HU)hullámhossz somorja) konceptuális jellegű, bár finom és eszköztárában színes grafikai alapokon nyugvó alkotásaiban a nyelv és a hovatartozás problémáit elemzi – vagyis inkább felkiáltójeleket emel nekik. A szögekkel lezárt szájú arc, vagy a tükörre írt (többszáz éves somorjai perek anyagából vett idézeteinek egyike): „Megmered-é neki ezt szemibe mondani?” valóban kiáltásszerűek. A bejáratnál volt látható, bár jellegéből adódóan mostanra inkább csak a nyomai, ill. pár eleme jelzi talán, NAGY Csilla (SK) akciója. A magyar és szlovák gasztronómia elegyedéséből származó, saját kezűleg elkészített étellel kínálta a látogatókat, nem bonyolítva: madarska zmes és szlovák rizs, utalván az együttélésre. NÉMETH Krisztián (SK) kiállított művében az élettér karakterének, egyedi arculatának vesztére reflektál, konkrétan a régi Somorja számos épületének lerombolására és ott panelházak építésére, melyek semmilyenségét fejezte ki a régi házak fotóival szemben elhelyezett üres keretekkel. Vele ellentétben szubjektum jelenlétének problémája felé fordult PÉZMAN Andrea (SK). A templom padjainak könyvtámasztékain rakta ki Kod-ex című nyomatsorozatát, amelyen saját kézlenyomataival és -ból épít közlést. Jelzésszerűen, a nehezen fejthető, töredékes tenyérvonalak nem beszélnek többet, mint a régészeti leletek.
Az összetartozás, szeretet és az otthon a kulcsszavak SZŐKE Erika (SK) munkáihoz. De hozzátehetném még a sérülékenységet és a megmaradást szintén. Eltört és végtaghoz hasonlóan begipszelt vekni kenyerén a pólyát az összes résztvevők aláírása ékíti. Hasonló költőiséggel szólít meg és hirdeti az említetteket az összebetonozott kenyérszeletekből épített obeliszk is, akár egy monumentum. TIBOR Zsolt (HU) „idilleket” készített, ám a befoglaló idézőjelek semmiképp sem elhagyhatók. Fekete festékkel takart magyar trikolór, az ország fölött földmérő eszközök. Vidám kis négylevelű lóhere dobhatná fel a hangulatot – de az is sötét. Tőle eltérően TÓTH-KOVÁCS József (SRB/HU) az egyént állítja középpontba. „Személytelen portrékat” festett vásznaira, amelyek nyilvánvalóan önálló, konkrét egyéniségeket ábrázolnak, ugyanakkor festésmódjával és a kompozícióval elérte, hogy a szemünkbe érkező eredmény „csak egy ember” legyen. Végül, de de korántsem utolsósorban VINCZE Ottó (HU) A Múzsa alteregója és A hölgyválasz afrodiziákuma címet viselő szitanyomatait kell megemlítenem, melyek látszatra távol esnek a kijelölt témától, ám,ha a címeket így fordítjuk: „A létszükségletnyi drájv puszta hasonmás-jellege”, illetve „Az offenzív lét helyett a választhatóság motivációja”, rögvest más a helyzet.
A sok szemléletet felvonultató kiállítás nem marad helyben. Somorja után kül- és belföldi (Magyarországi) körútra indul, majd a tárlat anyaga visszakerül Somorjára. Amint a következő is: MAYER Éva szervező nem egyszerinek szánta az eseményt, tervei szerint sorozattá válik, ahol a nemzetköziség kiteljesedik, vagyis nem határainkon túli magyarok lesznek kizárólag a résztvevők. Nos, ildomos lenne, ha nem érne véget az elején, valóban. Remélhetőleg találnak jövőre is támogatókat és elfogadást.
Hullámhossz nemzetközi kiállítás, Szlovákia, Somorja, református templom, 2011. júli 10. – szept. 15.
RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN