KONTEMPLÁCIÓ
DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep 2020

KONTEMPLÁCIÓ

DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep 2020

A DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep szimpózium tizedik alkalommal került megrendezésre Somorján 2020.08.14. – 2020.08.23. között, mely a város első művésztelepe. Alapításának legfőbb célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni. A tíz évad folyamán a művésztelepre tizenhat országból meghívott, közel százhatvan alkotó tematikus hívószóra alkotott műfaji megkötés nélkül, a hagyományos megfogalmazásokon túl az újszerű médiumok alkalmazásáig. Ezidáig több mint ötven szakmai program valósult meg. A művésztelep minden évben tematikus, a tizedik találkozó címe és témája: „KONTEMPLÁCIÓ”

A kontempláció szemlélődést, elmélkedést, elmélyedést jelent, a legegyszerűbb módja annak, hogy a világot és önmagunkat megismerjük. A kontemplációban teljesen eggyé válunk a meditáció/imádság tárgyával, így a működését, legbelsőbb lényegét is megérthetjük általa. Ez az egyik leghatékonyabb megismerési technika, amit nem csak önmagunk, de élőlények, tárgyak és fogalmak megismerésére is alkalmazhatunk. A művészetek világában az alkotási folyamatok önmegvalósító gyakorlásának egyik legfőbb eszköze. A kontempláció egy tudatos kíváncsiság, kinyílás a megismerésre. Számtalan kérdésre kaphatunk választ a gyakorlása során, melyek között lesz olyan, ami mást mutat, mint amilyen az a valóságban.

A MŰVÉSZTELEP ALKOTÓI

A DUNARTCOM nemzetközi szimpózium tizedik alkalommal kerül megrendezésre Somorja városában. A művésztelep egyik célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni.

BERKES Csilla (SK) szobrászművész

Maria B. RAUNIO (FIN) festőművész

Stanislav BUBÁN (SK) festőművész

DEMCSÁK Dóra Vanda (HU) szobrászművész

ESSE BÁNKI Ákos (HU) festőművsz

F. BALOGH Erzsébet (HU) festőművész

GOMBOS Andrea (HU)

MAJOROS Áron Zsolt (HU) szobrászművész

MAYER Éva (SK / HU) képzőművész

MESTER Enikő (HU) festőművész

OBERFRANK Luca (HU)

SIPOS Levente (HU)

SZIGETI Gábor Csongor (RO / HU) képzőművész

SZURCSIK József (HU) grafikusművész

SZTOJÁNOVITS Andrea (HU) fényművész

Margita TITLOVÁ YLOVSKY (CZ) festőművész

TOLNAY Imre (HU)

A MŰVÉSZTELEP PROGRAMJAI

2020.08.14. 
KONCERT: FOLKSZ (HU)
Helyszín: ŠUP-ŠUP MUSIC CLUB, Somorja 

2020.08.18.  
IRODALMI EST: „KONTEMPLÁCIÓ”
Közreműködnek: SZALAY Zoltán (SK), SZÁZ Pál (SK) írók 
Moderál: JAKUBECZ László (SK) színművész, Pátria Rádió szerkesztő-műsorvezetője 
Helyszín: MOZI, Somorja 

2020.08.18–19. 
BEMUTATKOZÓ PREZENTÁCIÓK A MŰVÉSZTELEP ALKOTÓIVAL
Helyszín: MOZI, Somorja

2020.08.22. 
A MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA 
„KONTEMPLÁCIÓ” 
Köszöntőt mond: 
OROSZ Csaba (SK) Somorja polgármestere  
BÁRDOS Gábor (SK) Somorja volt polgármestere  
MAYER Éva DLA (SK/HU) képzőművész, főiskolai docens
Megnyitja: USZKAY Tekla (HU) művészettörténész 
Zene: TINDIA (HU)
Helyszín: VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, Somorja 
A kiállítás 2020.09.08-ig látogatható.